Ernst Múzeum
Közvetlen ajánlatkérés a helyszín felé
Az Ernst Múzeum épülete a "Pesti Broadway"-en áll, a VI. kerület, Nagymező utca 8. szám alatt. Belső enteriőrjének kialakításában a századforduló ismert művészei vettek részt. A lépcsőház fekete márvány padjait Lechner Ödön építész, az eredetileg színesre festett falak mintázatát pedig az iparművész Falus Elek tervezte. Az épület kisebb színes ablakainak sora is az ő munkája, míg a nagy ablak Rippl-Rónai József festőművész elképzelései nyomán készült.
Ernst Múzeum az elmúlt években a XX. századi művészet rangos és elismert kiállítóhelyévé vált, sok kiemelkedő, nemzetközi jelentőségű és nagy publicitással járó kiállításokat valósított meg.
A termek eloszlása lehetővé teszi, hogy különböző alapterületeket igénylő rendezvények kerüljenek lebonyolításra a múzeum kiállítóterében.
Az Ernst Múzeum nagytermének ablakai előadás esetén elsötétíthetők, emellett a büféhelység ablaka fogadás alkalmával kinyitható a nagyteremre és ezen keresztül is folyhat a vendégek kiszolgálása.
Amennyiben a rendezvény egy adott kiállítás terében kerül megrendezésre, előfordulhat - a kiállított anyag illetve az installáció jellege miatt -, hogy a tér a megadott számnál csak kevesebb személy befogadására alkalmas.
Az elmúlt négy évben a múzeum termei kerültek már bérbeadásra filmforgatás, koncert, irodalmi est, vacsora, sajtótájékoztató, termékbemutató vagy konferencia céljára is.
- konferencia
- •
- termék-, divatbemutató
A helyszínre külső vendéglátás hozható.
|
Kisterem |
|||||||||
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| 164 | -- | -- | -- | 50 | -- | -- | -- | 80 | 100 |
|
Nagyterem |
|||||||||
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| 339 | -- | -- | -- | 180 | -- | -- | -- | 200 | 250 |
|
Üvegtetős terem |
|||||||||
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| 136 | -- | -- | -- | 100 | -- | -- | -- | 60 | 80 |
Biztonsági őrzés , CD lejátszó , Csiptetős mikrofon , Dekoráció , DVD lejátszó , Elnöki asztal , Fény és látványtechnika , Flip-chart tollakkal , Háttérzene , Hostess , Légkondicionálás , Parkoló , Pulpitus , Ruhatár , Teremhangosítás , Természetes fény , TV , Videó lejátszó , Öltöző
-
| Pontos cím: | Budapest Nagymező utca 8 |
Közvetlen ajánlatkérés a helyszín felé
A helyszín mellé szolgáltatókat is találhat a Specia Csoport választékában. A Rendezvénykatalógus oldalain számos rendezvényszervező és egyéb rendezvényszolgáltató közül választva, összeállíthatja saját rendezvényét. Party service és catering, rendezvénysátor és eszközkölcsönzés, virág és rendezvénytechnika: kattintson a logora!











